BerkomDron - Repülünk, hogy felvegyük!
Végre megoldódhat a drónok akkumulátorgondja
2019. 04. 28.

Biztosan mindenki számára ismerős az a probléma, hogy nem győz elegendő akkumulátort magával vinni egy nagyobb repüléshez. Annak ellenére, hogy az emberiség már az önvezető autók és a mesterséges intelligencia egyik jelentős mérföldkövénél toporog néhány évre a jelentős áttöréstől, még mindig képtelenek vagyunk egy normális, hordozható energiaforrást gyártani akár drónok, vagy más eszközök, mint például az okostelefonok számára.

Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy az autók és műholdak után a drónoknál is tesztelgetik az eszköz egy szerkezeti elemébe épített akkumulátor lehetőségét. Hogy miért jó ez? Azért, mert ha működik a dolog, az jelentősen meg tudja növelni az üzemidőt tömegének jelentős növekedése nélkül.

Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy az az ohio-i Case Western Reserve University egyetem professzora, Vikas Prakash tesztei jó irányba haladnak, hiszen a szaktekintély egy 2,1 méter hosszú, egypropelleres, üvegszálas, fixszárnyú drónban olyan energiatároló rendszert fejlesztett ki három év után, amelyben az akkumulátorcellák beépülnek a készülék 1,8 méteres szárnyába.

Összehasonlításképpen a drón gyárilag használt aksijával mindössze 91 percig bírta a levegőben, a feltuningolt, szárnyakba integrált cellákkal ez az idő 171 percre nőtt komolyabb súlynövekedés nélkül. Itt azért zárójelben megjegyeznénk, mi lennék a világ legboldogabb drónpilótái, ha a mi eszközeink egy töltéssel 1,5 órát pásztázhatnák az eget. Na, de nem leszünk telhetetlenek, hiszen ezek a sikeres tesztek előremutatnak arra, hogy ezek a fejlesztések hamarosan megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban is használt eszközökben.

VIA