Van, ahol már igen komolyan veszik a drónok regisztrációját
2019. 03. 31.
Már hónapokkal ezelőtt felröppent a hír, miszerint egy újabb, drónokra vonatkozó törvénytervezet szerint minden drónpilóta köteles lesz beregisztrálni magát és a repüléshez használt eszközeit egy az erre a célra létrehozott rendszerben. Erre reagálva a svájci civil repülési jogokért felelős kormányügynökség már elő is állt a saját tervezetével, amit majd jövő évtől kezdve szeretne élesben alkalmazni.
Az Európai Unió már tavaly jelezte, hogy a 250 grammnál nehezebb drónokat be kell regisztrálni. Erre azért van szükség, hogy az elmúlt években az ugrásszerűen megnövekedett drónpilóták eszközeit és repüléseit nyomon tudják követni. Nem kérdés, hogy a rendszerezésre szükség van, hiszen igen nehéz így tetten érni az esetleges szabálytalankodókat, na meg baleset esetén is igen hasznos lehet, ha tudjuk, kinek a tulajdonában van az eszköz.
A rendszert egyébként egy alkalmazás formájában kell elképzelni, melybe a Skyguide már javában megkezdte a drónok felvételét, integrálást.
A U-Space névre keresztelt okosalkalmazásban lehetősége nyílik a pilótának előre rögzíteni repülési tervét, így simán megelőzheti az esetleges tiltott légtérben való engedély nélküli röpködésekért kiszabható megrovást.
Ha valami oknál fogva a kívánt helyszínen nincs lehetőség a levegőbe emelkedésre, akkor az alkalmazás erre nem ad engedélyt a drónpilótának, majd felszólítja, hogy válasszon új helyszínt a repüléshez.